Hibáztatás

October 23, 2015

Fodor Ákos: KÖZMONDÁS-MÓDRA
Aki csúful bánt veled: 
ezt sosem bocsátja meg 
– neked


***


Aki másra mutogat annak három ujja mindig saját maga felé mutat!

 

 


Az áldozati szerepből való kilépésnek az első és legfontosabb lépése, hogy felelősséget vállalok azért, ami az én szerepem a történésekben. Gondolhatom azt, hogy a társam hazudott nekem, vagy elárult engem, de a dolog úgy néz ki, hogy ehhez először nekem kellett hazudnom magamnak, elárulnom magam, hogy ezt megengedhessem a társamnak, létrehozva ezzel egy jó kis drámát, amivel szabotálhatom a saját életemet és a kapcsolatunkat is. 


Fordított esetben, ha én hazudtam neki és én árultam el, akkor is magammal tettem ezt meg először, hiszen természeténél fogva minden mentálisan egészséges ember őszinte és korrekt szeretne lenni, hogy együttműködhessen és szerethessen. De ha bűntudatom van magammal szemben és a társammal szemben is, akkor ezért látni sem bírom a másikat (sokszor magamat sem), mert folyton a "bűnömre" emlékeztet. Ismerős?


Nem kérem, hogy ezt most elhidd nekem. De ha egy napon a helyzeted tarthatatlanná válik, és megjön a bátorságod, magad is megvizsgálhatod. Ha szeretnéd, elkísérlek ezen az úton. 

Please reload

Kiemelt Bejegyzések

Mese az elmeszülemények keletkezéséről

December 9, 2014

1/3
Please reload

Új Bejegyzések

October 20, 2016

October 3, 2016

September 7, 2016

Please reload

Címkék Szerint